I. Magmás kőzetek

A tufa vagy darázskő robbanásos vulkáni kitörés során a vulkanikus törmelékár keletkezésekor a porból és a hamuból létrejött lazább szerkezetű kőzet, néha lyukacsos törmelékkőzet, melynek anyaga mint vulkáni hamu vagy homok került vulkáni kitörések alkalmával a földfelszínre, és vagy megkeményedett, összeálló állapotban került a felszínre, vagy pedig – ami gyakoribb eset – a víz hordta össze és rétegekben lerakta azt. A tufa olyan piroklaszt kőzetté vált vulkáni törmelék, azaz piroklasztit, amelynek szemcsemérete nem nagyobb két milliméternél. Ha tartalmaz legalább 10%-nyi lapillit (2–64 milliméteres darabokat), akkor a neve lapillitufa vagy lapillikő. Ha szemcsemérete nem nagyobb 0,0625 milliméternél, akkor ez finom vulkáni hamuból keletkezett finomszemcsés tufa, egyébként durvaszemcsés tufa.

A tufa tehát a vulkánok által kilövellt mindenfajta szilárd törmelékanyag, rendkívül heterogén üledékéből jön létre - a kitörés anyagának nyugalomba kerülésével és diagenezisével - ezért anyagának alkotórészei különböző eredetűek és különböző szemcseméretűek lehetnek, amely a magma szétszakadt foszlányai és a belesodródott, a felszínen lévő kőzetanyagból kerül bele. A tufa létrejöttéhez szükséges szilárd anyagban gazdag árpiroklasztitok (blokk- és por-, horzsakő- és salakárak) rendszerint összeomló, a völgyekben áramló izzófelhőből rakódnak le.

A tufa szó olasz eredetű, jelentése lávakő.

A vulkáni kőzeteknek jellegzetes szövete és kémiai összetétele van. Kőzet-tufának nevezik azt, amikor a vulkáni üledékben a kőzettörmelék részaránya meghaladja az 50%-ot. Úgyszólván mindegyik vulkáni kőzetnek: a riolitnak, a bazaltnak, az andezitnek, a dácitnak, a trachitnak - megvan a tufája (bazalttufa, riolittufa, andezittufa, dácittufa, trachittufa). A riolittufa tufa-agglomerátum variánsait horzsakő, habkő, tajtékkő néven is ismerik.

Tufának szokták nevezni a geológiában, az ásványtanban a mészkőnek az édesvízből lerakódó laza, lyukacsos képződményeit (mésztufa), meg a kvarcnak is (kovatufa).

Savanyú vulkáni kőzet, a gránit kiömlési megfelelője. Fő kőzetalkotói: fenokristályos kvarc, szanidin, esetenként biotit. Járulékos elegyrészei: cirkon, magnetit, ilmenit. Az üveges alapanyagban kvarc, tridimit és káliföldpát összetételű szferolitok gyakoriak.

Színe - az obszidián kivételével – mindig világos, piszkos fehér, világosszürke, esetleg rózsaszínes vagy szürkés.

Általában a nagyon viszkózus (folyékony) gránit összetételű magma gyors lehűlésekor keletkezik.

Változatai: obszidián, szurokkő, perlit, horzsakő.

Szinoním neve: gyöngykő, az apró gyöngyszemekre emlékeztető gömböcskékből (szferolitokból) – selyemfényű kőzetüveg - álló szerkezete miatt. A jellegzetes perlites szövetben koncentrikus, hagymaszerű, apró gömbös elválásokat lehet látni. Ezek a törési felületek hozzák létre a gyöngyszerű szerkezetét, ezért málláskor vagy mesterségesen őrölve kis gömböcskékre esik szét.

Víztartalma nagyobb, mint az obszidiáné: 3-5%. 800-1000^oC-ra hevítve elveszti a kötött vizét, miközben jelentősen, akár az eredeti térfogatának százszorosára is megduzzad. A duzzasztott perlitet építőipari adalékanyagként, hang- és hőszigetelő, tűzálló könnyűszerkezeti elemek gyártásánál használják fel.

Magyarországon az Eperjes-Tokaji hegylánc egyes helyein – Bodrogkeresztúr, Pálháza – bányásszák.

Lásd: riolit.

Általában sötét (fekete vagy zöldes), esetenként világosabb (vöröses) színű, üvegfényű, gyakran kristályzárványokat tartalmazó vulkáni üveg. Víztartalma rendszerint 1-2 %. Törése kagylós. A viszkózus magma igen gyors lehűlése során keletkezik, többnyire akkor, ha a láva vízbe ömlik.

Magyarországon az Eperjes-Tokaji hegyláncban, a Zempléni-hegységben - Háromhuta, Újhuta, Nagyhuta térségében – fordul elő.

Az ősember pattintott kőeszközöket (késeket, nyíl- és dárdahegyeket) készített belőle. Manapság ékkőnek is használják, mert a krisztallitos szerkezete erős fényt és selymes csillogást ad a kőzetnek.

A zeolit, mint kőzet a metamorf (átalakult) kőzetek egyik fáciesét alkotja. Ha a kiindulási kőzet bazaltos összetételű, akkor az első metamorf fácies a zeolit. Nagyon kisfokú metamorfózis esetén, amikor a hőmérséklet ≥200-~350^oC, a nyomás pedig ˂0,3GPa, a metamorfózis alsó határának – elsősorban metavulkanitoknál – a laumontit Ca[Al₂Si₄O₁₂]*4H₂O zeolit ásvány megjelenését tekintik.

A kristály-tufa megnevezést olyan piroklasztikumokra (vulkáni törmelékes kőzetekre) használják, amelyek szabad szemmel is felismerhető mennyiségben tartalmaznak jó alakú ásványszemcséket, kristálytöredékeket.

Savanyú, finomszemcsés kőzet, a granodiorit és a tonalit kiömlési (effuzív) megfelelője. Fő kőzetalkotói: fenokristályos plagioklász-földpátok (andezin-oligoklász) ˃ káliföldpátok (szanidin, ortoklász; a káliföldpát fenokristályok gyakran hiányoznak), kvarc; a mafitok közül piroxének (diopszidos augit, ensztatit) ˃ amfibolok vagy biotit. Járulékos elegyrészei: apatit, magnetit, ilmenit. Középszürke színű. Erdélyben nagyon közönséges, innen írta le (Kissebes – Poieni) 1863-ban G. Stache, Dácia, egykori római provincia nevére utalva.

Magyarországon a Börzsönyben (Nógrád, Várhegy; Márianosztra), és a Mátrában található. Dorog környékén, az egykori szénbányászatot nehezítette a szénrétegek közé beékelődött, miocén korú dácit benyomulás.

A lokális építészeti és díszítőkőként történő felhasználáson kívül alkalmazása nem számottevő.

Bázisos kőzet, a gabbró kiömlési megfelelője. Fő kőzetalkotói: plagioklászok (labradorit-bytownit), klinopiroxének (augit, vas-titántartalmú augit), olivin; a telítetlen változataiban főként nefelin. Járulékos elegyrészei: magnetit, ilmenit, apatit.

Színe rendszerint sötét, fekete-szürke-barna, esetenként vöröses a részleges oxidáció miatt. Finomkristályos vagy tömött kőzet. Ismeretesek azonban bazaltüvegek is, mint a vékonyszálas vulkáni üveg, a „Pelé haja”, a Hawai-szigetekről; a tahilit is teljesen üveges bazalt. A hólyagos kifejlődés sem ritka.

A legközönségesebb kiömlési kőzet. Egyaránt megtalálható az óceánközépi hátságok területén vagy a szárazföldek nagy tömzsi zónái felett, hatalmas méretű takarókat alkotva, pl. Indiában, a Dekkan-fennsíkon.

Magyarországon, a felszínen és a felszín alatt a bazalt eléggé elterjedt vulkáni képződmény. A pliocén végi (A pliocén a neogénföldtörténeti idő két kora közül a második, amely 5,333 millió évvel ezelőtt kezdődött a miocén kor után, és 2,588 millió évvel ezelőtt ért véget a pleisztocén kor kezdetekor. Az egyik legrövidebb földtörténeti kor.) felszíni előfordulások a Balaton-felvidéken (Badacsony, Szentgyörgy-hegy, Gulács, stb.), a Kisalföld D-DK-i részén (Ság, Somló) és Salgótarján környékén (Medves-plató, Salgó, Somoskő, stb.). A Mecsekben, különösen a Keleti-Mecsekben általános elterjedésű. Szarvaskő mellett alsó-júra kori ún. diabázként (=metabazalt) található. (A jura a mezozoikum idő középső időszaka, amelynek kezdetét 199,6±0,6 millió évre teszik és 145,5±0,4 millió éve ért véget. E „Hüllők kora” vagy „Dinoszauruszok kora” néven ismert időegység a triász időszakot követte és a kréta időszakot előzte meg. Kezdetét a nagy triász–jura kihalási esemény jelzi, a végén azonban nem történt tömeges pusztulás. A kezdetét és a végét a globális referencia rétegsorokkal rendelkező kiválasztott helyek alapján definiálták. A kormeghatározással kapcsolatos bizonytalanság ténylegesen mintegy 5–10 millió évet jelent, ami e helyek korának megállapításából adódik. Jelenleg az a tendencia érvényesül, hogy az egyre pontosabb kormeghatározások már nem befolyásolják az időszak kezdetének és végének kiválasztását, mivel így a határ dátuma nem változik.

A jura kronosztratigráfiai fogalom közvetlenül kapcsolódik a Németország, Franciaország és Svájc hármas határánál elnyúló Jura-hegységhez. Alexander von Humboldt fedezte fel, hogy a főként mészkőből álló hegyi terület a korát tekintve nem illik bele az Abraham Gottlob Werner által definiált sztratigráfiai rendszerbe, és 1795-ben a „Jurakalk”-nak nevezte el. Az Alexandre Brogniart által megalkotott „Jura” név a keltajor szótőből származik, melynek latinizált formája, a juria erdőt jelent (mint például a „Jura” erdős hegység).

A jurában a dinoszauruszok mellett a növényvilágban a nyitvatermők uralkodtak, erős xeromorf (szárazságtűrő) sajátosságokkal. A domináns nyitvatermő osztályok közé tartoztak a cikászok, a bennettitalesek, a fenyők és a páfrányfenyők.)

A felszín alatt a Duna-Tisza-közi és a tiszántúli mélyfúrások tártak fel bazaltot (Sándorfalva, Bordány, Balástya, Nagykörű). A legfiatalabb – alsó pleisztocén – hazai előfordulást a Baranya megyei Bár község határában találták. (A pleisztocén a földtörténetnek a pliocént követő, a holocént („jelenkor”) megelőző kora, a kainozoikum negyedidőszakába tartozik. Mintegy két és fél millió évvel ezelőtt kezdődött, és nagyjából 12 ezer évvel ezelőtt ért véget. A pleisztocén szó jelentése: „közel a jelenhez”.)

A kimberliteknek két csoportját különböztetik meg: kimberlit I és II.

A kimberlit I. illó anyagokban, főleg CO₂-ben gazdag, káliumos, ultrabázisos kőzet. Jellegzetes és uralkodó ásványa az olivin, a monticellit, a flogopit, a spinellek, az apatit és a karbonátok.

A legtöbb esetben a gyémánt szintén kisérő ásvány, de sokkal kevésbé gyakori, mint az előbb említett járulékos ásványok.

A kimberlit II. ultrakáliumos, peralkáli, illókban gazdag (főleg H₂O) kőzet, jellegzetes flogopit makro- és mikrokristályokkal és csillámos alapanyaggal.

Átmeneti kőzet, a diorit kiömlési megfelelője. Fő kőzetalkotói: a fenokristályos plagioklászföldpátok (főleg andezin), piroxének, hornblende vagy biotit. Járulékos elegyrészek: magnetit, ilmenit. A kőzetüveg a fenokristályokhoz hasonló anyagokat tartalmaz, csupán a plagioklászok savanyúbbak és több-kevesebb kvarc is előfordulhat. A színes kőzetalkotók szerint különböztetjük meg az egyes változatokat: piroxén-, amfibol- és biotitandezit. Ha az olvadékban sok illó anyag található, amelyek hólyagüregeket alakítanak ki a még lágy olvadékban, akkor hólyagos andezitről beszélünk. A hólyagüregekben különböző ásványok kristályai válhatnak ki. Az andezit színe általában feketés-barna. A fluidumok hatására átalakult változatoké zöldes.

Az egész világon elterjed vulkáni kőzet. A Csendes-óceán peremén igen sok vulkán andezitből áll vagy andezit lávát termel. A chilei Los Andes hegyláncban hatalmas tömegben fordul elő, innen kapta a nevét is. A Kárpátok belső, vulkáni koszorújában gazdaságilag hasznosítható érctelepek kapcsolódnak ezekhez a kőzetekhez: Recsk, Verespatak (Roşia Montana, RO), Felsőbánya (Baia Sprie).

Magyarországon a legelterjedtebb felszíni vulkáni kőzet. A Visegrádi-, a Tokaji-hegység, a Mátra és a Cserhát zöme piroxénandezit. A Börzsöny amfibolandezit, de a Csóványos és Királyrét környéke gránátos andezit. A Mecsekben Komló mellett található bányászára alkalmas mennyiségben. A velencei-hegység ÉK-i részén is előfordul Nadaptól keletre.

Elsősorban út- és vasútépítéshez használják. Magyarországon Recsk és Gyöngyösoroszi környékének színesérc dúsulása kapcsolódik andezithez.

SiO₂-ben telítetlen, alkáli, mélységi magmás kőzet. Fő kőzetalkotói a plagioklász földpátok 50-90 v/v% és a földpátpótlók (nefelin, leucit) 10-60 v/v%.

Nevét a massachusettsi Essexről kapta. Elterjedt kőzet Skóciában (Glenmuir Water, Ayrshire). Magyarországon a Mecsekben (Lantos-völgy) fordul elő telérként, az alsó-kréta bázisos magmatizmus részeként.

Az essexit kifejezést használhatjuk a nefelinmonzodiorit (=foidmonzodiorit) és a nefelinmonzogabbró (=foidmonzogabbró) elnevezések helyett.

(A „foid” általános megnevezése azoknak az igen változatos összetételű, SiO₂-ben telítetlen kőzeteknek, amelyekre jellemző, hogy a földpátokat teljesen vagy csaknem egészben földpátpótlók (foidok) helyettesítik, a járulékos elegyrészek között a gyakori titanitot perovszkit váltja fel.)

A kiömlési magmás kőzetek, egészen pontosan a bazalt igen gyakran előforduló, érdekes formája a párnaláva. Tenger alatti vulkánkitörések során keletkező jellegzetes, párnák halmazára emlékeztető vulkanikus kőzetszerkezet. Viszonylag sekély vízben vagy jégréteg alatt is kialakulhat. A felszínre kerülő körülbelül egy méter nagyságú lávadarabok az óceán fenekén gördülnek egy ideig, majd a hideg víz hatására megszilárdulnak. A párnaláva alatti rétegben függőlegesen megszilárdult kőzeteket dájkoknak nevezzük.

Hasadékvölgy vékony törésén keresztül szivárog a felszínre az olvadt bazalt, ahol a fagypont közeli hideg tengervízzel érintkezve hamar megdermed. 2000 méternél nagyobb mélységnél lejátszódó vulkáni kitörések esetén a felszínen egyáltalán nem jelentkezik gőz és törmelék. A kihűlő bazalt jellegzetes, gömbölyded formává alakul. A párnalávák kővánkosai még évmilliók múltán is elárulják az óceánfenéki eredetet. Kizárólag a középóceáni hátságok mentén képződik. Ott, ahol a szárazföldön is találunk párnaláva kőzeteket, valójában egy ősi, megszűnt óceán középhátsági maradványaival találkozunk. Ha Szilvásvárad felé utazunk, és áthaladunk Szarvaskő községben, az úttest két oldalán húzódó sötét sziklák például olyan párnalávából állnak, amely jó 200 millió évvel ezelőtt ömlött ki az egykori Meliata-óceán középhátságán. (A legszebben megőrzött párnalávakőzetek mintegy 160 millió évvel ezelőtt keletkeztek.)

A lamprofirok egy igen összetett kőzetcsoportot alkotnak. Egységes besorolásuk ma sincs megoldva, a szakirodalom olykor ellentmondásosan kezeli őket.

A csoportra általánosan jellemző, hogy nem tartoznak a nagy tömegben megjelenő, gyakori kőzetek közé. A változatai: dyke (lamprofirok, lamproitok); pipe (egyes kimberlitek); kis extrúziók (lamproitok). Szövetük bizonyos mértékig különbözik mind a mélységi, mind a kiömlési kőzetekétől. A földpátok és/vagy földpátpótlók – ha vannak egyáltalán, mert pl. a kimberlitből hiányoznak – a alapanyagban megtalálhatók. A különböző szilikátok – olivin, piroxének, amfibolok és földpátok – átalakulása hidrotermás fluidumok hatására igen gyakori jelenség. Ennek következtében viszonylag sok kalcitot, zeolitot, kloritot, szerpentint, esetenként szulfid ásványokat tartalmaznak.

A legelterjedtebb mészalkáli, savanyú, mélységi magmás kőzet. Fő kőzetalkotói: kvarc, káliföldpátok (ortoklász), plagioklászföldpátok, csillámok és hornblende. Járulékos elegyrészei: magnetit, titanit, apatit, cirkon, turmalin.

Szemcsés kőzet, ebből ered a neve is: granum= mag (szemcse). Színe világos vagy sötétszürke, vöröses. A vörös szín a Fe³⁺ ionokkal szennyezett káliföldpát kristályoktól származik. A nagy földpátkristályok esetenként porfíros jelleget adnak a kőzetnek. A kvarc xenomorf (esetenként a biotit is), vagyis csak a többi elegyrész közti, szabad teret tölti ki. Sűrűsége 2,6-2,8 x 10³ kg/m³.

A gránitot a színes elegyrészek alapján is el lehet nevezni. Ezen az alapon beszélünk biotit gránitról, biotit-muszkovit gránitról, amfibolgránitról. Az írásgránit olyan nagyszemü gránit, melyben a földpátokat széles kvarcegyének szabályosan úgy növik át, hogy a földpát hasadási lapjai némiképpen a zsidó íráshoz hasonlítanak.

A rapakivi gránit a finnországi Kivijärvi-tó környékéről származó, vörösesbarna, amfibol-gránit.

Ha az alkotórészek kristályainak mérete meghaladja 2 cm-t, akkor pegmatitról beszélünk. Így lehet szó gránit pegmatitról is.

Magyarországon a Velencei-hegységben, valamint a Keleti-Mecsekben (Mórágy, Bátaapáti, Erdősmecske, Fazekasboda) és a Nyugati-Mecsekben (Nyugotszenterzsébet) ismert felszíni gránit előfordulás.

Alacsony szilikáttartalmú (SiO₂˂46%), ultrabázisos, csaknem kizárólag színes kőzetalkotókból álló, mélységi magmás kőzet. A mafikus ásványai: az olivin (a francia gyakorlatban peridot), az ortopiroxének, klinopiroxének, hornblende, mellettük időnként a biotit, változó, de rendszerint kis mennyiségben a gránát- és spinell-csoport tagjai.

A peridotit az ultrabázitoknak a leggyakoribb csoportja. Változatai: dunit, harzburgit, lherzolit, wehrlit.

Amfibol-diopszidperidotit. Az olivin tartalma ≥40 v/v%, a diopszid tartalma ~30 v/v%, az amfibol tartalma ~10 v/v%, ezen kívül járulékos opak oxidokat tartalmaz. A hazai – szarvaskői - wehrlitnek nagy a vas- (FeO+Fe₂O₃ ~30 v/v%) és titán (TiO₂ 6-14%) tartalma.

Az intermedier, mélységi magmás szienit SiO₂-ben telítetlen, nefelin tartalmú változata. Erdélyben, a Ditrói Alkáli Masszívum jellegzetes kőzete, Magyarországon a mórágyi gránit szegélyzónáiban található.

Bázisos, mélységi, magmás kőzet. Fő kőzetalkotói: bázisos labradorit-bytownit összetételű plagioklászföldpátok és a színes elegyrészek (diopszid, augit, ensztatit vagy ferroszilit, olivin). Járulékos elegyrészek: titanit, magnetit, ilmenit, kromit, néhány szulfidásvány (pirrhotin, kalkopirit).

Durvaszemű kőzet, a színe zöldes-, barnásszürke vagy zöldesfekete. A világosabb színű, oszlopos plagioklászföldpát alkotói közül, főleg a labradorit kristályok gyöngyházfénnyel irizálnak.

A gabbroid kőzetek hatalmas plutonokat alkotnak. Ezek közül legismertebbek: a Bushveld-komplexum (Dél-Afrikai Köztársaság), a Stillwater-komplexum (Montana Állam, USA), a Skaergaard intrúzió (K-Grönland).Gabbroid kőzetek részt vesznek az óceáni kéreg felépítésben is.

Magyarországon a szarvaskői, felszíni előfordulás mellett, a Bódva-völgyben, az anhidrites telepek mellett találtak gabbrót (Bódvarákó).

Jól fényezhető, szívós, nehezen megmunkálható kőzet. Kedvelt díszítő- vagy burkolókő. Egyes gabbroid kőzetek gazdaságilag is hasznosítható érceket tartalmaznak: pl. a norit nikkel tartalmú pirrhotint Sudburyben; a ciprusi Troodos-masszívum gabbrója kalkopiritet, az anortozit ilmenitet D-Norvégiában.

A karbonátit-láva nátrium, szén és kálium tartalmú anyagú, kisméretű (néhány tíz m hosszú) lávafolyás. Eredetileg fekete anyaga egyéb lávákhoz képest alacsony (kb. 580°C) hőmérsékleten folyik, miközben oldott szén-dioxid szivárog fel belőle. Esőzés után az anyaga kifehéredik és porlad. Kizárólag a kelet-afrikai Ol Doinyo Lengai vulkánnál ismert jelenség.

A gabbroid csoportba tartozó monomineralikus, ősi, mélységi, magmás kőzet. Szinte csak plagioklászföldpátokból, elsősorban labradoritból áll. A színes elegyrészek (ensztatit és/vagy augit, olivin) mennyisége minimális, hasonlóan a kvarc tartalom is kicsi.

A Holdról gyűjtött kőzetek között is találtak anortozitot.