(2. tárló)
A halogenidek olyan vegyületek, amelyekben valamely fém kation kapcsolódik valamelyik halogén anionhoz. Legismertebb közülük a fluorit (CaF2), amely magmás-(pneumatolitos-hidrotermás) folyamatok terméke. A klór ugyanakkor a vulkáni exhalációk során jut a felszínre. Nagyrészt ebből származik a tengervíz klórtartalma, ill. a bepárlódásos sótelepekben önálló vegyületként történő másodlagos felhalmozódása.
A kiállítás a következő halogenideket mutatja be (2. tárló):
K=2; S=1,993. Szín: színtelen, fehér, halványszürke, halványkék, sárgásvörös, vörös. Karc: fehér. Fény: üveg. Genetika: üledékes sótelepekben; vulkáni fumarolák szublimációs terméke; nitráttelepekben és barlangi képződményekben; égő, szenes meddőhányókon. TL: Vezúv, Campania (Olaszország). Név: sal digestivus Sylvii = Sylvius sója (latin); Sylvius = François Sylvius de le Boe (1614-1672) holland orvos és vegyész. Leírás éve: 1823. Megjegyzés: vízben feloldódik, íze sós, keserű utóízzel.
K=3-3,5; S=3,745-3,776. Szín: élénkzöld, sötét smaragdzöld, feketészöld. Karc: almazöld. Fény: gyémánt, üveg. Genetika: másodlagos; fumarolákban. TL: Atacama-sivatag (Chile). Név: a típuslelőhelyről. Leírás éve: 1786. Megjegyzés: savakban könnyen feloldódik; helyenként értékes rézérc.
K=2-4; S=1,93-2,4; Szín: kék, kékeszöld, zöld, barna, fekete. Karc: fehér, halványkék, sárgásbarna, szürke. Fény: üveg, porcelán, fénytelen. Genetika: másodlagos. Tl.: ismeretlen. Név: krizosz = arany (görög) + kolla = enyv (görög). Leírás éve: Kr. e. 315. Megjegyzés: savakban elbomlik.
K=4; S=3,175-3,56. Szín: színtelen, fehér, lila, kék, zöld, sárga, narancssárga, vörös, rózsaszín, barna, kékesfekete. Karc: fehér. Fény: üveg, fénytelen. Genetika: gránitokban, gránitpegmatitokban, szienitekben, fumarolák körül, karbonatitokban, alkáli kőzetekben, hidrotermás telérekben, homokkövekben. TL: ismeretlen. Név: a fluor tartalmáról. Leírás éve: 1529. Megjegyzés: hétköznapi neve folypát, mert a vasérchez adagolva lecsökkenti annak olvadáspontját a nagyolvasztóban; UV alatt kék, lila, zöld, sárga, vagy vörös színben fluoreszkál; kénsavban feloldódik, forró sósavban alig oldódik.
A nagyolvasztóba bevitt vasérchez és kokszhoz adagolva lecsökkenti a vasérc olvadáspontját, ezért a kohászok „folypátnak” nevezik.
K=1-2; S=1,591-1,604. Szín: színtelen, fehér. Karc: fehér. Fény: üveg, fénytelen. Genetika: sótelepekben; valószínűleg másodlagos. TL: Stassfurt-Leopoldshall, Szász-Anhalt (Németország). Név: Karl Gustav Bischof (1792-1870) német geológus és ásványkémikus. Leírás éve: 1877. Megjegyzés: vízben és alkoholban könnyen feloldódik; íze fanyar, keserű.
K=1-2; S=1,532. Szín: színtelen, fehér, halványszürke, halványsárga, barna. Karc: fehér. Fény: üveg. Genetika: vulkáni fumarolák szublimációs terméke; égő szénrétegekben és meddőhányókon; guanótelepekben. TL: ismeretlen. Név: szalsz ammonikosz = Ammon sója (görög). Leírás éve: 1546. Megjegyzés: vízben feloldódik; csípősen sós ízű; kissé plasztikus, ezért nem könnyű porítani.
K=2-2,5; S=2,168. Szín: színtelen, fehér, szürke, kék, sárga, narancssárga, rózsaszín, vörös, bíbor. Karc: fehér. Fény: üveg. Genetika: evaporittelepekben; vulkáni szublimátumokban; kivirágzásokban, barlangokban, bányákban. TL: ismeretlen. Név: halsz = só (görög. Leírás éve: ősi. Megjegyzés: az ásványtani neve halit; vízben feloldódik, higroszkópos; íze sós, ehető ásvány; UV alatt ritkán vörös fluoreszkálás.
Az Újtestamentumban is fontos szerepet kap a só. Például a Kol 4:6-ban: „Beszédetek legyen mindig szíves, sóval ízes, akkor majd helyesen meg tudtok felelni mindenkinek.”- ami egyszerűen annyit jelent, hogy a beszéd mindig tartalmas és vonzó legyen (Biblia 1973).
Az Újtestamentum szerint a katekumenek a megkeresztelkedésük után sót kóstoltak. Ez később – a kisgyermekek keresztelése során – úgy alakult át, hogy a gyermek szájába szentelt sót dugtak a következő szavak kíséretében: Őrizzen meg téged a bölcsesség sója mindörökre. Ezért a só megszentelése fontos feladata volt a papoknak a középkorban. Még a sóval való bedörzsölést is megőrizték néhány helyen (Löw 2019e. 148).
A közös sémi elnevezéssel szemben a só etimológiailag összhangban lévő elnevezései Európára korlátozódnak: άλς = sal, gót: salt; ószláv: soli; óiráni: salann (Löw 2019e. 139)
A só bibliai említéseinek száma: 30
A sóhoz kapcsolódó tévhitek, hiedelmek:
Az ókorban, amikor még nem ismerték a só keletkezésének a folyamatát, számos elképzelés volt ismert erre vonatkozóan. Feltették a kérdést, hogy miért sós a tenger vize? Egyes magyarázatok szerint azért, mert reggel, amikor a Nap felkel, a tengerből a víz édességét kiragadja és a nehezebb víz a mélybe süllyed. Mások szerint azért, mert a Nap által felmelegített Föld sós folyadékot izzad ki, ami belekerül a tengerbe. Megint mások szerint a sós és kiégett föld teszi a vizet sóssá, mint ahogyan a hamura öntött, majd megszűrt víz is sós ízű. Id. Plinius szerint az afrikai sivatagban, éjszakánként a telő holddal együtt növekszik.
A bibliai időkben számos sófajtát tartottak számon: sal fossilis (ásott – azaz bányászott só)=hegyi só=kősó; sal fossilis pellucens (átlátszó kősó)=sal gemma; sal marinus=tengeri (tengervízből bepárolt) só; sal lacustris=tavi só; sal excoctus=kifőzött só; sal ammoniacus=sal ammoniacum=sal gemmae. Az ammoni sót már Herodotos is említi. Pliniusnál sal hammonicus, amit azért neveztek így, mert a homok alatt találták: görögül a homok ugyanis hammosz (άµµως). Plinius itt azonban téved, mert ez eredetileg azt a kősó-féleséget jelentette, amelyet Líbiában, Ammon oázisában bányásztak. Plinius még azt is megemlíti a rostos-szálas szerkezetű, schistos-nak nevezett sóféleségről, hogy hosszúkás, átlátszatlan darabokban található, az illata kellemetlen, de a gyógyászatban hasznos, az orvosok többsége már régóta minden sóféleség között ezt értékeli a legtöbbre. Arról sajnos nem tudósít Plinius, hogy mire használták az orvosok a schistost, de megemlíti, hogy Cappadociában sáfrányszínű sót bányásznak, amely átlátszó és illatos.
A görögök közül a költő Homérosz (Kr.e. kb. 9. század) a sót isteninek tartotta, de a bölcselő Platón (Kr.e. 427-347) is az istenek kedves anyagaként jellemezte. A matematikus, filozófus Pythagoras (Kr.e. 580-500) a sót az igazság jelvényének tekintette, mivel – akárcsak az igazság – mindent megőriz és konzervál. Ezért a háztartása számára úgy rendelkezett, hogy az étkezéseknél mindig tegyenek az asztalra sótartót, ami emlékeztesse az embert a sónak erre a jelképes erényére. A filozófus Plutharkhos (szül. 46 körül – megh. 120 körül) megjegyezte, hogy só nélkül semmi sem finom, és hogy a só egy olyan plusz ízt ad a boroknak, amelytől azok vidáman csúsznak le az ember torkán.
Régen a vacsorák, lakomák előtti asztal megterítése során a só került elsőként az asztalra és a só volt az utolsó, amit a lakoma végeztével elvittek az asztalról. Ebben a szokásban az játszotta a szerepet, hogy úgy hitték, ha a vendégek sót látnak az asztalon, akkor rögtön tudják, hogy szeretettel várják őket. Azzal, hogy utoljára vitték el az asztalról azt jelképezték, hogy míg az ünnepek egyszer véget érnek, a szeretet és a barátság örökké tarthat.
Sok helyen boszorkányok elleni hatásos szernek tartották a sót. A Harz-hegységben például a tejbe három sószemcsét tettek, mert ezektől azt remélték, hogy távol tartja a boszorkányokat a tejtől és megóvja a belőle készülő vajat is. A skóciai Aberdeenben még a 19. század második felében is ugyanezért sót tettek a tejeskanna fedelére. Normandiában pedig a parasztok azért szórtak egy kis sót a tejesedénybe, hogy megóvják a teheneket a boszorkányok rontásától.
Se szeri, se száma a sóval kapcsolatos hiedelmeknek. Marokkóban például a sót a gonosz elleni talizmánként használták, Nápolyban ugyanezen okból egy kis kősót hordtak a nyakukban. A svájci Bernben pedig azt hitték, hogy az ember minden ártó szellemtől védve van, ha a jobb zsebében friss kenyér, a balban imakönyv van, és mindegyik zsebében van egy kis só. Csehországban a lányos anyák úgy próbálták megóvni a lányaikat a rontástól, hogy egy kis kenyeret és egy csipet sót tettek a lányuk zsebébe. Amikor pedig a lány sétálni ment, egy kis sót szórtak utána, hogy el ne tévedjen. Indiában a skorpió csípés helyét sóval és borral dörzsölték be, mert abban bíztak, hogy a só természetfölötti ereje képes elűzni a fájdalmat okozó démonokat. A katolikus keresztelések során a kisbaba szájába egy csipet megszentelt sót tesz a pap, miközben a következőket mondja: „Őrizzen meg téged a bölcsesség sója mindörökre!” Szicíliában azonban úgy tartották, hogy a gyermek ettől a sótól bölcs lesz. Emiatt mondták régen a nehéz felfogású emberekre, hogy a pap kevés sót tett a szájába a keresztelőn.
A sót arra is használták, hogy megszabaduljanak a nem kívánt vendégtől. Ezt úgy csinálták, hogy az illető háta mögé észrevétlenül egy csipet sót szórtak. A só ereje hamarosan távozásra késztette a vendéget. Ha kétes, rossz benyomást keltő ember járt a házban, akkor a tűzbe vetett marék sóval lehetett megakadályozni, hogy az illető személye ne kísértsen. Ha viszont veszély elől menekült valaki, nem volt szabad hátranéznie, mert akkor úgy járt, mint Lót felesége, aki sóbálvánnyá változott.
A néphit azt tartja, hogy a véletlenül kiszórt só bosszúságot, kisebb veszekedést jelent, amit úgy lehet megakadályozni, ha az illető a kiborult sóból egy csipetnyit átdob a bal válla felett az ott várakozó gonosz arcába. A démonok, a boszorkányok és az ördög távol tartására az új ház küszöbére egy marék sót szórtak. De sok vidéken elterjed szokás volt, hogy az új ház szellemei jóindulatának elnyeréséhez a beköltözéskor sót és kenyeret vittek.
A cigányok körében is ismert volt a só mágikus ereje. Ők a sót az eskü megerősítésére használták. A Falk Miksa által szerkesztett Pester Lloyd 1881. július 1-ei száma beszámolt egy nyugat-magyarországi esetről. A történet szerint egy cigánybanda valamelyik tagja pénzt lopott, amiről értesítették a vajdát. Ő összehívta a tábor öregjeit, akik úgy döntöttek, hogy a gyanúsítottaknak eskü alatt kell vallomást tenni. Az esküt egy keresztfa két végére helyezett, sóval megszórt kenyér fölött kellett elmondani. A valódi bűnös megtagadta az esküt, ezzel lelepleződött!
A kenyér és szinte minden sütemény tésztájába a mai napig tesznek egy csipet sót, nem azért hogy a tészta ízét fokozzák, hanem azért mert azt tartják, hogy ezzel elűzik a démonokat. Nagyon gyakori hiedelem az elsózott leves, amelyről azt feltételezik, hogy azért lett olyan, mert a szakács szerelmes. Indonéziában pedig úgy tartják, hogy a szakács már nagyon vágyik a házasságra. Hús sózásáról álmodni az adósság felhalmozódását jelenti, amelynek eredményeként folyamatosan zaklatják majd az álmodót a pénzbeszedők. Sóról álmodni: új ízek és ragyogó élmények megismerését jelenti.
A hoppon maradt, szitkozódó koldus után, nehogy az átka megfoganjon, egy csipet sót szórtak. A japánok szerint a balszerencse megelőzése érdekében minden esetben sót kell szórni arra a helyre, ahol előzőleg a koldus tartózkodott.
IV. Béla lányával, Kunigundával (kb. 1224 – 1492) – akit a lengyelek Kingának neveztek, miután 1239-ben feleségül adták Szemérmes Boleszló krakkói és szandomiri lengyel herceghez, és akit 1690-ben boldoggá avattak, 1999-ben pedig szentté avatott Szent II. János Pál pápa - és a sóval kapcsolatban is fennmaradt egy legenda, amely mind Magyarországon, mind Lengyelországban - a sóvidékeken – ismert volt: „A tatárvész után állítólag fényes kísérettel jött Magyarországra Kinga, Boleszló lengyel herceg felesége, atyja látogatására. IV. Béla csatlakozott leányához, s együtt járták be az elpusztult országot. Eljutottak Máramarosba is, ahol Béla Kingának egy sóbányát adományozott. A szépséges királyleány, akinek szépségéről csodás dolgokat mesélnek a krónikák, mintegy zálogul bedobta a kapott sóaknába gyűrűjét. Kinga hazatért. Pár év múlva pedig ugyanazon gyűrűt az éppen akkor felfedezett bochnyai sóakna egyik nagy sósziklájából fejtették le a munkások.”.
„Ha az lév köves, hosszúkás és kemény részecskékkel forr egybe, sót csinál. A só szorít (szárít?), töröl, tisztít, eloszlat, visszaűz, vékonyít és bétúróz. A vízből való sónak is […] ezen erejei vannak, noha mivel a közé sok vizes részek szorultak, nem olyan hatható.” – írta a sóról Apáczai Csere János.
A 17. század elejéről fennmaradt, magyar nyelvű kézirattöredékben van egy recept, ami a „Fognak nehéz kivonyása ellen” hatásos. Így szól: „Sót, gyömbért törd jól egyben és azt tedd az fájó fogadra, kivonyhatják könnyen.” Úgy gondoljuk, hogy az összetevők jó fertőtlenítő hatásúak, ami egy foghúzás esetén nagyon hasznos, de fájdalomcsillapító hatásuk biztosan nincs.